#Orbán Viktor

Hallgat az Orbán-Balog-Hoffmann hármas

Négy politikust hívott meg a Hallgatói Hálózat hétfői fórumára, ám közülük csak Maruzsa Zoltán jelezte: nem egyeztet, csak a hivatalos tárgyalópartnerekkel. Orbán Viktortól, Hoffmann Rózsától és Balog Zoltántól nem érkezett válasz.

hvg.hu


Orbán álláspontja változatlan a kötelező nyugdíjazás ügyében

Változatlan Orbán Viktor kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel az LMP-s Szilágyi László nyílt levelére reagálva. A miniszterelnök korábban azt mondta, egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában utánpótlásgondok vannak.

MTI

LMP: kegyelemdöfés az egészségügynek?

Nyílt levelet intézett az LMP Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben az ellenzéki párt a 62 évesnél idősebb egészségügyi dolgozókra is érvényes kötelező nyugdíjazást kifogásolja. Az LMP szerint beindul a létszámcsökkentés, ugyanakkor mindenkinek joga van úgy dönteni, hogy a nyugdíj mellett továbbra is dolgozik.

hvg.hu


Orbánnak meghívót küldött a FIFA

Orbán Viktor kormányfőt, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítóját idén is meghívta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőre, a zürichi Kongresszusi Központban rendezendő gálaünnepségére - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t. Ezen az eseményen adják majd át a legszebb gólért járó Puskás-díjat.

MTI



250 tonnányi pénzt szinte nem is lehet kifizetni

Ismét átalakítja a kormány az uniós pályázati intézményrendszert. Az átszervezéssel megerősödnek a minisztériumok, egy kézbe kerülhet a szakpolitika és fejlesztéspolitika, elvileg gyorsulhat az uniós pénzek felhasználása. A lekötött források tekintetében jól állunk, ám az uniós támogatások kifizetésén gyorsítani kell, ha az a cél, hogy minél több eurót felhasználjunk. Az viszont kérdéses, hogy a hazai pályázók egyáltalán be tudnak-e ennyi pénzt fogadni, és elég lesz-e a rendelkezésre álló idő.

Máriás Leonárd
  • Máriás Leonárd
  • Nagy Gergő

Őszre teljesen Orbáné lesz az ország

Őszre a maradék néhány – közjogilag – független, hatalmi kontrollt jelentő intézmény is engedelmes kiszolgálójává válhat a kormány politikájának. A Magyar Nemzeti Bank új elnökét márciusban választhatják meg, április végére két új taggal egészülhet ki az Alkotmánybíróság, szeptemberben minden bizonnyal Szabó Máté ombudsmannak is mennie kell majd.

hvg.hu



Die Zeit: ez garantálhatja Orbán 2014-es győzelmét

Az Orbán-kormányt kihívó Együtt 2014 ellenzéki koalíciónak a jelenlegi magyar belpolitikában játszott szerepével, egy esetleges jövőbeni ellenzéki pártszövetség választási esélyeivel foglalkozik legfrissebb számában a Die Zeit. A lap szerint a megosztott ellenzék lenne Orbán 2014-es választási győzelmének garanciája.

MTI

Így tartja egyben a kétharmadot Orbán, Lázár a szociktól tanult frakcióvezetést

Lendvai Ildikótól is tanácsokat kért Lázár János, miután a Fidesz képviselőcsoportjának élére választották – mondta el a hvg.hu-nak az MSZP volt frakcióvezetője. A Fidesz gigafrakciója egyelőre sérülés nélkül vészelte át a fülkeforradalmi átalakításokat, pedig Orbán Viktor is tartott a lemorzsolódástól. Megpróbáltunk utánajárni az okoknak.

Kovács Áron


"Gyakran Ismételt Hazugságok" - videóval támadnak a diákok

"Gyakran Ismételt Hazugságok - Nem Elég Gyakran Ismételt Valóságok" címmel adott ki videót az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói fóruma, melyben az elmúlt napok ellentmondásos kormányzati állításait foglalják össze a felsőoktatással kapcsolatban. Szerintük a kormány annyi mindent beszél, hogy nem lehet követni, ám most minden igyekezetével azon van, hogy a tiltakozó diákságot politikai keretek közé kényszerítse.

hvg.hu


Orbán: az IMF nélkül is talpra állunk

Ma Magyarország valójában erős ország, jobban állja a válság viharait, mint sok szerencsésebb múltú és erősebb gazdasági hátterű ország - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A miniszterelnök szerint a diáktüntetések ellenére sem változtatott kormánya a céljain, és bízik abban, hogy az IMF nélkül is menni fog a talpraállás.

MTI

Orbán a Frizbiben: egy-két kivétellel "a diákok elérték, amit akartak"

"Lehet azt mondani, hogy a diákok elérték, amit akartak, egy, esetleg két ügy kivételével" - mondta Orbán Viktor vasárnap késő este a TV2 Frizbi című műsorában. Arról is beszélt, hogy a kormány kész megállapodni az IMF-fel, de nem minden áron, illetve, hogy a kormánynak nem volt más választása, mint a választási regisztráció bevezetése.

hvg.hu